Éves viszonylatban hatszázalékos, nem kirívó áremelkedést mért az Otthon Centrum a fővárosi új építésű lakások piacán, ahol az előző negyedévben is mindössze 1,9 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár. Ugyanakkor a külső, illetve a belvárosi és budai kerületek között már háromszoros az árkülönbség.
Az új építésű projektekben kínált budapesti lakások átlagos négyzetméterára jelenleg 1,687 millió forint, ami az előző negyedéves adatokhoz képest mindössze 1,9 százalékos emelkedést jelent. Éves viszonylatban mindössze 6 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak. Az árnövekedés főként az új beruházásokkal magyarázható, a fejlesztők többsége ugyanis nem emelt árat az előző negyedévhez képest.
Budapesten 321 újlakás-beruházás van folyamatban, ezekben 23,8 ezer lakás épül. Az előző negyedévhez képest a projektek és a lakások száma is 5 százalékos visszaesést mutat. Az elkezdett beruházások 26,5 százaléka, összesen 6,3 ezer lakás hirdetése még el sem kezdődött, ami abszolút értékben és arányait tekintve is kevesebb az előző negyedévinél.
Ebben a negyedévben 23 projekt 942 lakásának kivitelezése kezdődött el, amelyből 18 projekt 335 lakása már kikerült a piacra. A folyamatban lévő projektek száma azonos, a lakások száma viszont most kevesebb, mint három hónappal korábban. A budapesti 1,687 millió forintos átlagos négyzetméterár felső és alsó határa között hatalmas a különbség.
A legdrágább kerületek sorrendjében lényegében holtverseny alakult ki az V., a II. és a XII. kerület között. Míg az V. kerületben négyzetméterenként 3,08 millió forintért, addig a II. kerületben 3,07 millió, a XII. kerületben pedig 3,06 millió forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét a fejlesztők. Alulról súrolja a 3 millió forintot az I. kerületben irányadó, 2,95 millió forintos átlagár. A kerületek döntő hányadában azonban ennél jelentősen mérsékeltebbek az árak.
A budai és a belvárosi kerületek többségében másfél és kétmillió forint között alakult az átlagos négyzetméterár. A jelentős újlakás állományú XIII. kerületben 1,59 millió, a III. kerületben 1,67 millió, a XI. kerületben 1,79 millió, a IX. kerületben 1,84 millió forint a kínálati négyzetméterár átlaga. Budai oldalon a XXII. kerület, a belváros részéről pedig a VIII. kerület árazása nem éri el a másfél millió forintot, csakúgy, mint a külső pesti kerületek esetében, ahol minden kerület 1-1,5 millió forint közötti átlagárral bír. A legolcsóbb a XXIII. kerület 1,03 millió forinttal, legdrágább pedig a XVIII. kerület 1,5 millió forinttal.
A legtöbb projekt és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül: a 62 projekt és 7,7 ezer épülő és tervezett lakásszám kiemelkedő. Angyalföld legnagyobb kihívója a budai oldalon, hagyományosan, a XI. kerület, Kelenföldön 40 projektben 4,8 ezer lakás építése van folyamatban. Projektszámban a III. kerület a harmadik 35 beruházással, míg az épülő lakások számában a IX. kerület fért fel a dobogóra 3000 ingatlannal. A legkevesebb projekt az I., az V., a XVIII., a XX. és a XXI. kerületben indult el (2-2 darab), míg lakásszámban az V. kerület mellett a XVI. kerületben épül a legkevesebb lakás (kevesebb mint 50).
Címlapkép forrása: Shutterstock